A bejegyzései 
A Red Bullosok összeütközése után Hamilton a nyertes
2010. máj. 30. 20:28 - írta cscuzcacuA 16. körben egyszerre állt ki Webber és Hamilton is a boxba. A kerékcserét a Red Bullos csapat oldotta meg ügyesebben. Annyira, hogy a kiállást korábban letudó Sebastian Vettel megelőzte Hamiltont. Két kör múlva csatlakozott az élbolyhoz Button, négy tagúra bővítve azt.
A 800. versenyét futó Ferrarik nem teljesítettek valami jól. Féltávnál Massa a nyolcadik, Alonso - igaz két helyet javítva a rajthoz képest - a tizedik helyen autózott.
A 40. körben a második helyen autózó Sebastian Vettel megpróbálta megelőzni a csapattársát. Amikor egymás mellé ért a két Red Bullos, a német ráhúzta a kormányt az ausztrálra, és mindketten kisodródtak. Vettel defektet kapott, és kiesett, Webber azonban folytatni tudta a versenyt, de csak a harmadik helyen, hiszen Hamilton és Button is ellépett.
A korábban jelzett eső megérkezett a 46. körre, igaz csak a pálya egyes részein esett. Nem okozott problémát egyik csapatnak sem.
Tíz körrel a verseny vége előtt a két McLarenes, Hamilton és Button is egymásnak esett. Előbb a jelenlegi világbajnok előzte meg a 2008-ast, majd az angol visszavette a vezetést. A sorrend ekkor Hamilton, Button, Webber, M. Schumacher, Rosberg, Kubica volt.
A sorrend végül nem változott, így a McLaren istálló, a Red Bullosoknak köszönhetően kettős győzelmet aratott. Hamilton pályafutása tizenkettedik futamgyőzelmét aratta, ráadásul hosszú szünetet követően győzött újra: utoljára a tavalyi Szingapúri Nagydíjon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
"Sebastian gyorsabb volt a 40. körben. Egymás mellé kerültünk, aztán túl gyorsan kanyarodott jobbra, így összeértünk. Ez nagyon kellemetlen nekünk, és a csapatnak is. Természetesen nem akartunk egymáshoz érni. Ez sajnos néha előfordul. Sok volt még hátra a versenyből, nem biztos hogy én nyertem volna"- nyilatkozta Mark Webber a futam után.
