Fidesz bejegyzései 
Fidesz az MSZP sorsára juthat
2010. máj. 30. 20:27 - írta cscuzcacuGazdasági szempontból a tények egyértelműen azt mutatják, hogy a világgazdaság teljesítményéhez képest folyamatosan lemaradásában vagyunk. A visegrádi országok között a Világgazdasági Fórum rangsorsa szerint Magyarország 2001-ben még az első helyen állt a versenyképesség tekintetében, mára az utolsó helyre szorult.
A közgazdászok két dolgot figyelnek kiemelten: egyensúlyi állapot van-e egy országban, illetve hogy milyen az adott ország növekedési képessége. Egyensúlyi kérdésben a Bajnai-kormány tevékenysége következtében nem állunk már annyira rosszul, bár óriási az ország eladósodottsága. Nemcsak az állam, hanem a lakosság és a vállalatok is drámaian úsznak a hitelben. Emellett ugyanakkor az is aggasztó, hogy a növekedési képességünk kifejezetten alacsony: Kelet-Európában a gazdasági válság ellenére is 3 és 4,5 százalék között található a növekedési potenciál, míg Magyarországon jó esetben beszélhetünk két százalékról. Egy főre számítva már évek óta az uniós GDP átlagának mindössze 60 százalékán stagnálunk. Ez édeskevés a felzárkózáshoz, ez lecsúszást mutat.
